Valamikor nagyon régen, még a kőkorszak idején kezdték el elődeink az írás (inkább rajzolás) művészetét gyakorolni. Ezek az úgynevezett barlangrajzok lehettek az akkori nyomda csúcsai.
Bár rajzaikat arra használták, hogy információkat rögzítsenek, az ott élő csoporton kívül nem igazán látta más. Ugyanakkor azt is elmondhatjuk, hogy jó munkát végeztek, mert megnézhetnénk, hogy melyik mai könyv vagy nyomtatott anyag maradna fent annyi ideig, mint a még ma is megtalálható barlangrajzok.
Kicsit tovább haladva az időben, nyomda híján az emberek a történeteket úgy próbálták megőrizni és továbbadni, hogy szájról-szájra mesélték azokat. Ez sem volt egy rossz megoldás, hiszen a mai napig maradtak fent olyan mesék (legendák), amelyek nagyon régről származnak.
A szó elszáll, az írás megmarad, tartja a régi mondás. Sok ókori nép úgy próbálta a történeteit maradandóvá tenni, hogy azokat kőbe, agyagtáblákba vésték vagy akár papirusz tekercsekre írták. Akkoriban ezek a módszerek voltak a „modern nyomda” leghatékonyabb elemei.