Az Olajág Otthonok lakói a RAM COLOSSEUMBAN

Az Olajág Otthonok lakói

Az Olajág Otthonok lakóival egy elég barátságtalan, esős novemberi napon látogattunk el a RaM Colosseumba, de a színház ünnepi öröme elfeledtette velünk és az idősotthon lakóival a borús időjárást, hazafelé már észre sem vettük a felhőket.

A RaM Colosseum nevét Radnóti Miklósról kapta, aki egy kis lakásban lakott a közeli Pozsonyi úton feleségével, Gyarmati Fannival. Az asszony élete végéig abban a lakásban élt, az ő halála után az eredeti bútorzatot, és a költő eredeti használati tárgyait hozták ide. Az öregotthon lakóival megnéztük ezt a kicsiny lakásmúzeumot is, amely 2015-től emlékezteti a színház látogatóit Radnóti Miklósra.

A RaM Colosseum közel másfél évtizedes működés után mára az egyik legismertebb fővárosi kultúrpalotává vált. Köszönhető ez annak, hogy 2011 áprilisától a híres ExperiDance táncszínház kapta meg a lehetőséget, hogy ennek az új budapesti nagyszínháznak műsorpolitikát tervezhessen és saját repertoárja mellé magyar és nemzetközi vendégprodukciókat fogadhasson, koprodukciókat hívhasson életre. Így lett a RaM Colosseum a Főváros Első Élményszínháza, amely évről-évre több mint százezer nézőt örvendeztet meg egyedi műsorpolitikájával. Céljuk – az ÉRTÉK és ÉLMÉNY jelszavával – az, hogy kihasználva az épület adta különleges lehetőségeket, az önálló, multifunkcionális színházi és rendezvényteret, bővítsék a főváros kínálati palettáját. Így ezen a helyen egyenrangú műfajként jelenhet meg egymást erősítve a tánc, a próza, a komolyzene, a musical, a könnyűzene és a cirkusz világa.

Az idősek otthonának lakóiként mi is ízelítőt kaptunk a színház lehetőségeiből, amikor megnézhettük a Madách Tánc- és Színművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola előadásában Csajkovszkij Diótörőjének musical feldolgozását. Az EuroPAS-díjas Madách Musical Táncművészeti Iskolát és Szakközépiskolát 2001-ben alapította Sárközi Gyula, a Magyar Állami Operaház korábbi magántáncosa és balettmestere, a Magyar Táncművészeti Főiskola egykori tanára, docense és a Madách Színház tánckarának művészeti vezetője. Az iskola komplex képzésének keretében, többféle tagozaton több mint négyszáz növendék tanul, óvodás kortól egészen 22 éves korig.

Az iskola diákjai rendszeresen fellépnek különböző színházi produkciókban, és ez a megszerzett gyakorlat a mostani bemutatójukon is érezhető volt A koreográfia remek volt, jól lehetett követni a történetet. A pörgős, lendületes táncok, a kiválóan eltalált díszletek, a fények és a zene elvarázsoltak minket, az öregek otthonának lakóit is, ahogyan a táncjáték nagyszámú gyermek nézőjét is.  Az ismert álom-mese legnagyobb varázslata ezúttal talán mégis az volt, hogy korosztálytól függetlenül, időseknek és kisgyermekeknek egyaránt kiváló szórakozást nyújtott. A nézőtéren különleges hangulat uralkodott, mert ezen az estén mindenki tökéletesen elfeledkezett az akár hetven-nyolcvan év korkülönbségről is…

Print Friendly, PDF & Email