A háztatásunkban számtalan elektromos berendezés található, amik egy idő után felmondják a szolgálatot és végleg javíthatatlanná válnak, vagy újabb, korszerűbb berendezések veszik át a helyüket. Ebből adódóan rengeteg elektronikai hulladék keletkezik, aminek elhelyezése és kezelése több szempontból sem egyszerű feladat.
Fontos, hogy az elektronikai hulladék felvásárlás környezetbarát módon történjen, ugyanis ezek a berendezések a környezetre és az egészségre káros anyagokat tartalmaznak. A környezettudatos elektronikai hulladék felvásárlás és az újrahasznosítás ezért hosszútávon mindenkinek az érdeke, szerencsére az utóbbi időben jelentős fejlődésen esett át az iparág.
Ugyanakkor az elektronikai hulladék tartalmazhat értékes anyagokat is, akár aranyat, ezüstöt, palládiumot, amik jó esetben kinyerésre kerülhetnek. A legtöbb hazai telephely foglalkozik elektronikai hulladék átvétellel is, amennyiben leadandó hulladékunk van, érdemes informálódni az interneten a különböző MÉH telepek kínálta lehetőségekről.
Az akkumulátor leadás a környezetet kímélő megoldás
Akinek gépjármű van a birtokában, előbb utóbb szembesül azzal a problémával, hogy az akkumulátor felmondja a szolgálatot és újat kell vennie. Ez idáig rendben is lenne, de mit tegyünk a régi akkumulátorral? Azt remélhetőleg mindenki tudja, hogy az akkumulátor veszélyes hulladék, tehát nem dobható a háztartási hulladékok közé, de még az általános hulladékgyűjtőbe sem.
Ilyen esetben ajánlott az ezzel foglalkozó MÉH telepen történő akkumulátor leadás, hogy biztosított legyen a szakszerű tárolás és feldolgozás. Az újrahasznosítás során a leadott akkumulátorokban a kénsavat semlegesítik, és fémólmot, illetve műanyagot nyernek ki belőlük.
A használt akkumulátor leadás a Méhes Hulladék Kft tatabányai és oroszlányi telephelyén is biztosított, ahol speciális, erre kifejlesztett konténerekben történik a tárolás. Környezetvédelmi szempontból rendkívül fontos, hogy a használt akkumulátor ne kerüljön kapcsolatba a talajjal, vízzel, és ezért a cég munkatársai az szigorú szabályozást betartva, mindent meg is tesznek.