Árpa a szemen

Hogyan lehetséges az árpa megelőzése?

A legtöbb ember már találkozott a hordeolum, ismertebb nevén az árpa nevű szembetegséggel. Ez olyan jelenség, ami pár hét alatt, minden bonyodalom nélkül, magától is képes meggyógyulni. Természetesen párakötéssel vagy állottvizes borogatással felgyorsítható a javulás. Dr. Nagymihály Attila szerint a betegség kialakulásának hátterében legyengült immunrendszer is állhat. Természetesen, ha valakinek az immunrendszere nem működik megfelelően, akkor gyorsabban kaphat el fertőző betegségeket. Az árpa is az. Így, ha megjelenik a szemen, akkor a legfontosabb, hogy ne piszkálja.

Nyomkodni tilos! Ugyanis, ha az árpában lévő baktériumok kijutnak a szembe, akkor további súlyos mértékű fertőzéseket okozhat. Az árpa nagyon sokszor nyomásérzéssel vagy fájdalommal kezdődik. Ezt követheti a viszketés és a szemhéj bepirosodása. Tipikus jellemzője a duzzadt, piros csomó, aminek a közepe sárgás-fehéres. Olyan, mint egy jól megnőtt, gyulladt pattanás. Azonban bármilyen csábító is, ne piszkálja, főleg ne koszos kézzel! Ha 1-2 hét elteltével az árpa nem fakad ki magától vagy nem kezd el felszívódni, akkor érdemes elmennie a szemészetre.

Hogyan kezelik a szemen lévő árpát?

Előfordulhat, hogy a szakemberek párakötést helyeznek a beteg szemre. Ha az árpa nagyon csúnya és egyszerűen nem akar kifakadni, akkor kiszúrhatják vagy megvághatják a tetejét. Miután a fertőző genny kijut, elkezd megszűnni a nyomó, feszítő érzés. Otthon senki ne álljon neki kinyomni, mert olyan fertőzés alakulhat ki a szemen, ami akár a látásába is belekerülhet. Az árpa kialakulását sok minden előidézheti. Az egyik ilyen az örökletes tényező. Ha a családban van olyan, akinél már előfordult, akkor nagy eséllyel az utódok is megöröklik az erre való hajlandóságot.

Továbbá, ha valaki beteg, akkor legyengül az immunrendszere. Ilyenkor is előfordulhat árpa. Aki sokat szenved valamilyen allergiától, jellemzően állatszőr és pollen érzékenységtől, gyakran tapasztalhat az orrfolyás és tüsszögés mellett, árpát is a szemén. Természetesen, teljesen banális okból is megjelenhet a szemen a fájdalmas, viszkető piros kis csomócska. Például, ha valaki nem mossa le megfelelően a sminkjét vagy éjszakára fent hagyja, de ha sokszor nyúl az arcához, szeméhez koszos kézzel, akkor is kialakulhat a csúnya duzzanat. Amint szembesül az árpával, azonnal tegyen rá vizes borogatást! A borogatás nem legyen hideg, sem meleg, csak langyos. Az állott víz egyszerűen tökéletes választás.

Mi a teendő, ha megjelent az árpa?

Először felejtse el a piszkálását! Inkább menjen el egy szemészhez, aki megállapítja, hogy valóban árpáról van szó! Ha igen, akkor tartsa be az utasításait! A szemen megjelenő duzzanat igen gyakori szembetegségnek számít. Viszont fontos megkülönböztetni a szemhéjak gyulladásától, ugyanis az árpa az úgynevezett Meibom-mirigyek gyulladása miatt jelenik meg. Ez egészen váratlanul, egyik napról a másikra is, minden előzmény nélkül megjelenhet, a belső és a külső szemhéjon egyaránt. Ha antibiotikum vagy szteroid tartalmú kenőcsöt kap, akkor azt 2-3 hétig használja!